12.rész

„Csak bámultam, és azt kívántam, bárcsak sose jönne el a jövendő. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana, vagy ha ez nem lehetséges, akkor hadd múljak el én is a pillanattal!”(Stephenie Meyer: New moon.)

Egész jól sikerült az időmérő… Kimi 3. lett…
Igazság szerint, most örülnöm kéne, de nem.
Valahogy éreztem, hogy itt a vég…
Hétfő, vége a bulinak, Kimi elmegy, nagy messzire, és én, nos én meg megyek vissza az egyetemre tanulni.
Ez így senkinek sem jó. Minél jobban beleéljük magunkat, annál jobban fog fájni a búcsúzás. Amit én nem akarok megnehezíteni.
Jobb lesz, ha beszélek vele… Nem akarom pont ez Naoval megbeszélni.
- Huhúúú Te aztán ügyi voltál! – ugrottam a nyakába. Nem akartam letámadni, és elrontani a kedvét, kedvemet ezzel a kínos témával. Úgy vettem észre, hogy kicsit észrevette, hogy nem voltam felhőtlenül boldog.
- Köszi. Miattad!- csókolt meg, egy csomó újságíró szeme láttára. A vakujukkal szinte az arcunkba másztak…. Nem szoktam meg az ilyet. Nagyon zavart. Ott helyben agyonütöttem volna őket… Nagyon idegesítőek voltak…
Miután sikeresen leszerepeltünk, a Ferka boxhoz vezetett az utunk. Kézen fogva mentünk, így egy két fotós még rajtunk ragad, de letojtam őket… Ugysem hagynának békén, csupán mert én megkérem őket… Hogy őszinte legyek, ez sem egészen az én világom….
- Várj meg itt! – szólt gyengén Kimi, s elengedte a kezem.
- Oké. – mondtam halkan, remegő hanggal.

Csak álltam ott egy helyben. Nem csináltam mást… Nem tudtam mást csinálni…
És csak az járt a fejemben, hogy hogyan is mondjam ezt el neki.
Elég gyorsan kész lett… Mit is vártam…
- Itt is vagyok. Mehetünk?
- Persze. – mondtam… Halkan, és nem bírtam a szemébe nézni…

Ő csak megfogta a kezem, és lassan elindultunk.
Nem tudom mért veszem ilyen nagyra az egészet, de tényleg nagyon rossz hangulatban voltam…
Kiminek is feltűnt egyhamar…
Meg is kérdezte, hogy mi a baj, de én csak egy halk semmit válaszoltam, és azt hiszem ezzel le is zártam az ügyet.. Egy darabig legalábbis…
Beértünk a szállodába, és én inkább lettem volna most egyedül, és gondoltam, hátha elmúlik ez a rossz hangulatom, ugyanis meg kéne látogatnom Naoékat, de valahogy kitárulkozott belőlem, pont miután kiszálltunk a liftből.
Kimi még most sem eresztette el a kezem, csak a piros tatyóját szorongatva megállt az ajtómnál.
- Akarsz beszélni róla? – nézett rám, én meg csak bólintani bírtam.

Bementünk, és gyorsan bebújtam az ágyba…
Féltem, hogy elsírom magam.
- Mondd el mi bánt! – jött oda mellém.

„Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle.”

Nagyon ki voltam bukva, és csak a plüssmacimat szorongattam.
- Lehet… lehet, hogy nagyon hülyén hangzik, de félek… - kezdtem bele, remegő hanggal. – ugyanis.. lehet, hogy most minden szép, és minden jó, de hétfőn, te mész tovább a dolgodra, én is megyek tovább a dolgomra, még pedig tanulni… Félre ne értsd… Nagyon szeretnék veled lenni, de nem akarok belemelegedni, mert úgyis vége lesz. Érzem. –szipogtam..
Próbáltam nem elsírni magam, de nem nagyon sikerült…